
Egyetlen SMS-ben
Csomagolja SMS-be ügyfélkapcsolatait,
értékesítési akcióit és marketing kampányait.

Mi az a
SmartSMS?
A jól ismert SMS továbbfejlesztett változata, melybe nemcsak szöveget írhat, de linket is helyezhet. Címzettjét a megnyitás után azonnal továbbvezetheti weboldalára vagy más online felületeire, és újabb interakciókat kezdeményezhet velük. Személyes vagy tömeges SmartSMS-eit webes felületről küldheti ki, és ugyanitt ellenőrizheti, hogyan reagáltak rá ügyfelei.
Amíg egy SMS-sel csupán bekopog ügyfeleihez, a SmartSMS-sel valódi párbeszédet kezdeményezhet velük.
Miért
SmartSMS?
Akár 90%-os megnyitási arány
Míg az email megnyitási rátája 20-30% körüli, az SMS-t 100-ból akár 90-en is megnyitják*.


Akár 40%+ átkattintás
Míg az emailben elhelyezett linkekre mindössze a címzettek 3-5%-a kattint rá, az SMS esetében ez 40%-nál is több lehet*.
Minden célcsoportot elér
Az SMS a mobiltelefon megjelenése óta velünk van. Az Y generációtól a 40+ korosztályig a többség számára még mindig az egyik legfontosabb csatorna.


Olvasás 5 percen belül
Az emailhez gyakran napokig hozzá sem nyúlnak a címzettek, az SMS-t azonban gyakorlatilag rögtön elolvassák*.
Villámgyors és olcsó
beüzemelés
Az SmartSMS egyszerű, kiforrott technológia, így a bevezetése sem igényel komolyabb fejlesztést. Néhány óra alatt beüzemelhető, és könnyen összekapcsolható a céges CRM rendszerrel.


Rövid és lényegre törő
Senki sem szereti, ha hosszú, terjengős üzenetekkel bombázzák. A fontos üzenetek rövidek és lényegre törők. A többségük 160 karakterben is elfér, a részletek úgyis ott vannak a link mögött…
Mire használható a
SmartSMS?
SmartSMS az ügyfélszerzéstől
az ügyfélélmény fejlesztésig
Kiknek ajánljuk?
- Kiskereskedelmi vállalkozásoknak
- Bolt- és üzletláncoknak
- Webáruházaknak és webshopoknak
- Pénzügyi, biztosítási és befektetési tanácsadóknak
- Követeléskezelő és behajtó cégeknek
- Magánklinikáknak, orvosi és fogorvosi rendelőknek
- Hoteleknek, panzióknak, utazási irodáknak
- Éttermeknek és vendéglátóhelyeknek
- Csomagszállító és futárcégeknek
- A szolgáltatási szektor minden szereplőjének
Comnica SmartSMS kampány
4+1 lépésben
A Comnica SmartSMS egy webes ügyfélkapcsolati szoftver, amelyben minden kampányát pillanatok alatt megtervezheti.















Nyomonkövetés és elégedettségmérés
A kampány az SMS kiküldésével nem ér véget, hiszen Ön azt is szeretné tudni, hogy címzettje eljutott-e a link mögötti oldalra. A Comnica SmartSMS-hez online kérdőívszerkesztőt is adunk, hogy gyorsan, egyszerűen kérhesse ki ügyfelei véleményét. Az itt kapott értékeléseket részletes riportokban, könnyen áttekinthető grafikonokon elemezheti.




Teljeskörű
és menedzsment
Egyszerű kezelőfelület, webes eléréssel
- Bárhonnan elérhető, telepítés nélkül
- Átlátható funkciók, intuitív menürendszer
- Beépített online kérdőív- és párbeszédablak szerkesztő
- Adminisztrátori felület 2 felhasználó részére
- Drag&Drop adatbázis-kezelés, -importálás és -exportálás
- Tudásbázis és technikai támogatás az eszköz működtetéséhez
Személyre szabott és tömeges üzenetek
- Egyedi, megszemélyesített üzenetek küldése
- Tömeges SMS küldés, egyszerre akár több ezer üzenettel
- Beépített SMS minták, adatbázis alapján személyre szabható tartalommal
- Tesztelés éles üzenetküldés előtt
- Költségkalkulátor a kampány várható ráfordításainak felméréshez
Elemzés és nyomonkövetés
- Statisztikák a kiküldött és kézbesített üzenetekről
- Beszédes, gyorsan áttekinthető grafikonok
- Riportok az egyedi URL-ek kitöltési eredményeiről
- Rövid URL generátor a weboldalra mutató linkekhez


Ha most rendeli meg, csak az SMS díját kérjük el,
a szoftvert 3 hónapig ingyen használhatja
- Felmérjük értékesítési vagy ügyfélszolgálati folyamatait
- Javaslatot teszünk a SmartSMS csatorna kialakítására
- Elkészítjük személyre szabott SmartSMS szövegmintáit
- Beüzemeljük a SmartSMS-t és API-n keresztül összekötjük értékesítési vagy CRM rendszerével
Comnica Contact Center
Webes elérésű contact center szoftver, ügyfélszerzésre és ügyfélszolgálati munkára
A Comnica SmartSMS nemcsak különálló termékként, de a Comnica Contact Center részeként is elérhető. Ha ügyfeleit telefonon, emailen, videóhíváson vagy chaten keresztül is szeretné megszólítani, segítünk felépíteni saját ügyfélközpontját.

