2018. 04. 27.

Megnyílt a BAHART Ügyfélközpont

Húsvét nagyszombaton, a 2018-as hajózási szezon nyitónapján a Balatoni Hajózási Zrt. bemutatta új ügyfélközpontját, melyet a Calgo virtuális call center megoldására építettek.

A BAHART a 2017-es tavalyi hajózási szezon zárását követően átvilágította az ügyfélkiszolgálással és telefonos ügyfélkezeléssel kapcsolatos gyakorlatát, majd az ügyfélelégedettség-mérések ismeretében úgy döntött, elindítja a BAHART Ügyfélközpontot. A központ üzemeltetéséhez szükséges virtuális call center megoldást a Calgo szállította a társaságnak.

„2018. március 31-étől – a 172. hajózási szezon első napjától – üzemel a BAHART INFO Vonal a 84 / 310 050 telefonszámon. A BAHART ügyfélközpontban a személyhajózás és kompközlekedés menetrendi információival, a hajózási lehetőségekkel, illetve a hajóbérlésekkel kapcsolatos témákban fogadják a hívásokat az ügyintézők” – mondta Dónucz László, a BAHART értékesítési és forgalmi igazgatója. „Az élőszavas hívásfogadási időszakokat a hajózási szezonokhoz igazította a BAHART, és javítja a telefonos rendelkezésre állást, valamint üzemidőn kívül is biztosít meghallgatható tájékoztatásokat. A felkészült munkatársak az egyszerű menürendszerből történő választás után széleskörű tájékoztatást adnak.”

Egyidejűleg 4 munkaállomáson történik a hívások fogadása és az a cél, hogy mihamarabb ügyintézőhöz kerüljön minden telefonáló. Terheltség, foglaltság esetén visszahívást is lehet majd kérni a rendszerben a telefonszám megadásával. A cégen belüli kapcsolások helyett, a telefonos ügyintézők szükség szerint minden információt beszereznek, és visszahívják az ügyfelet.

A fejlesztés második fázisában tovább bővül majd a szolgáltatási kör, 2018. október 1-jétől a vitorláshely bérlőkkel történő telefonos kapcsolattartás is a BAHART INFO Vonalon zajlik majd.

„Az új ügyfélszolgálat bevezetésével az eddig használt 30 különböző telefonszám helyett mától elég lesz csak egyet megjegyezniük a menetrend felől érdeklődő utasoknak” – mondta Horváth Gergely, a Calgo call center megoldást szolgáltató cég vezetője. „A BAHART egy olyan virtuális call centert kapott, amely technikailag korlátlan mennyiségű hívást képes kezelni, menürendszere pedig gyorsan a megfelelő munkatárshoz irányítja a betelefonálót. A jövőben akár videóbeszélgetéssel, chatfunkciókkal vagy sms értesítéssel is bővíthető a rendszer, utóbbi különösen hasznos lehet, ha rendkívüli időjárás miatt gyorsan kell menetrendváltozásról értesíteni az utasokat. Reméljük, az új központ a hazai utasok és a külföldi turisták számára is kényelmesebbé, gyorsabbá teszi majd a tájékozódást a BAHART szolgáltatásairól.”